top of page
Wooden Theme

Mire tanuljak negyedévben?

 

A klinikum éveinek megkezdődésével teljesen át fog alakulni a vizsgaidőszakod. Azt nem tudom megmondani, hogy jobb lesz-e, vagy sem; sokak jobban szeretik a korábbi évek megszokott menetét, mások jobban tudnak azonosulni a negyed-és ötödév vizsgaidőszakaival. 

Ami más lesz: sokkal több tárgyad lesz. Egy-egy vizsgaidőszakban átlagosan 10 vizsgát kell teljesítened a 7 hét alatt. Ez elsőre ijesztőnek hangozhat; habár sokkal több lesz a tárgy, ezek közel sem lesznek olyan nehezek, mint az előző félévekben.

A siker kulcsa teljes mértékben az időbeosztás! Nemcsak félév közben, hanem a vizsgaidőszakban is. 

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezek "állóképességi vizsgaidőszakok": muszáj bírni, menni előre, folytatni tovább, és semmin nem lehet hetekig ülni és ismételni. Ha nagy közhelyekkel akarnék élni, azt mondanám: aki mer, az nyer. Sokszor nem fogod teljesen felkészültnek érezni magad, de el kell menni megpróbálni, mert az rendszerint sikerre vezet.

Ennyi tárgyat persze nem lehet és nem is kell évközben megtanulni, emiatt a szorgalmi időszak az előzőekhez képest talán egy kicsit nyugodtabb. Cserébe időd lesz a téged érdeklő szakiránnyal többet foglalkozni: TDK, DDK, blokkgyakorlat, ügyeleti gyakorlatok - ezekről itt olvashatsz bővebben.

1. szemeszter

Ha a hosszú bevezetőt követően eljutottál eddig, akkor kezdem is egy jó hírrel: az elkövetkezendő pár félév közül ez lesz talán a legkönnyebb. Persze meg kell szokni az új ritmust, de megfelelő időbeosztással és kis szerencsével akár az 5. héten is végezhetsz.

Ahogy említettem, a kulcs maximálisan az időbeosztás a vizsgaidőszakban; ezt pedig a szorgalmi időszakban kell megalapoznod.

Egy dologról szóljon a féléved, ez pedig nem más, mint a gyógyszertan! A patológiával vagy anatómiával összehasonlítva könnyebb, de azért nem szabad alábecsülni. Kell hozzá egy jó élettan/kórélettan alap, és egy kényelmes szék, mert magolásból is van bőven. Az előadásokat szerintem érdemes meghallgatni, jól átadják az anyagot. Próbálj rá folyamatosan tanulni, ne becsüld alá a kinetikát sem, és ismételd a hatóanyagokat sűrűn.

Tulajdonképpen itt pontot is tehetnénk a 7. szemeszter végére. A többi tárgy nem igazán igényel hosszú leírást. Ha van kedved és időd, járj be mindenre, ha nincs, ne járj be semmire. Nagyon jó, ha nem ismeretlen az anyag, és rengeteg dolgot megjegyezhetsz a vizsgaidőszakra, de ha egy előadáson se jártál, akkor is simán teljesíthető minden. Rád van bízva, hogy melyik előadásokat látogatod (kivéve: kardiológia: katalógusos; radiológia: részvételért plusz pontokat kaphatsz).

Ha van kedved, foglalkozz egy-két kisebb tárggyal, pl. szerintem megéri a kardiológiát nagyjából követni, esetleg az ortopédiát, de ha csak a gyógyszival foglalkozol, teljesen rendben van.

Itt jön a fájdalmasabb rész, a vizsgaidőszak. Ez is nagyon megosztó dolog: sokan élvezik, hogy nem kell heteket ülni egy-egy nagyobb tárgyon, engem viszont sokkal jobban kifárasztott ez a nonstop tanulás és vizsgára mászkálás.

Mivel mindig több út vezet a boldogsághoz, a 7. szemeszter teljesítésének sincs egy konkrét 'tökéletes' módja, de az én tapasztalataim alapján 2 lehetséges taktika van:

1. egész félévben lelkesen tanulod a gyógyszertant, utolsó héten átismételed, és így az első hét (lehetőleg első felében) elmész belőle vizsgázni.

2. ha nem vagy a gyógyszertan tudásod csúcsán az utolsó hétre/nem volt hely, akkor próbálj minél több kisebb tárgyat megcsinálni decemberben, és januárban térj vissza a gyógyszertan-kérdésre.

A következő részt nem kell/nem szabad szó szerint követni, csak egy támpontot szeretnék mutatni, hogy én hogy csináltam.

Felsőbbéves ismerőseim és előző évek tapasztalatai alapján próbáltam az alapján összerakni a vizsgaidőszakom, hogy mire hány napot kell hagyni - ez óriási logisztikát és neptun előtt zokogást igényelt, de rengeteg rendezgetést követően egy egész jó/kényelmes időbeosztást sikerült kialakítanom.

Az itt leírt napok nem szabályszerűek, volt, amire alibizésem miatt végül kevesebb napom maradt, és persze mindenkinek más a ritmusa, de egy alap áttekintést ad.

Ami csúszós, muszáj megcsinálni: gyógyszertan, klinikai biokémia. Ha véletlenül maradna valami jövőre, nem tragédia, de azért igyekezz mindent megcsinálni, mert a következő félévekben sem lesz kevesebb a vizsga.

Mire hány nap kell?    (Az ajánlott jegyzeteket, könyveket, a választ a "miből tanuljak" kérdésre itt találod.)

Kardiológia: mivel a 14. héten gyakorlatos (szóbeli, betegvizsgálatos) vizsga van, célszerű az első hétre időzíteni, ha úgyis készülsz valamennyit. Írásbeli, feleletválasztós vizsga 40 kérdéssel, időnként sok ismétlődő régi kérdéssel. Minden kérdés 2 pontos, 40*2= 80. A maradék 20 pontot pedig a gyakorlatos vizsgán szerezheted meg - EKG, gyógyszerek, betegvizsgálat és egyéb elméleti kérdésekre kell számítani. ~ 3-4 nap

Radiológia: az előadásokon az előző heti anyagból kahoot-tesztek vannak, amivel max. 8 pluszpontot lehet szerezni a vizsgára - ezeket nagyon megéri kitölteni, mert 1 jegyet is lehet javítani ennyi pluszponttal (pl. ha eléred a kettest, hármast kapsz). Légyszi ne otthonról csaljátok el a kahootot, ezt időnként helyszíni katalógussal is ellenőrzik. Nem a jó válasz a lényeg, csak a részvétel. Maga a vizsga nem nehéz, és ha a szerencse is melléd áll, ez lesz a legkönnyebb vizsgád. ~ 1-2 nap

Gyógyszertan: ha a vizsgaidőszakban állsz neki, úgy érezheted, hogy egy élet sem elég rá, úgyhogy inkább próbálj minél többet évközben készülni. Ha véletlenül mégsem sikerül évközben felkészülni, ~ 2 hét intenzív tanulással a vizsgaidőszakban is fel lehet készülni. Ha csak ismételned kell, arra néhány nap-1 hét elég, a felkészültségedtől függően. A lényeg, hogy ha több időre van szükséged, próbálj előtte sok kicsi tárgyat megcsinálni, hogy beleférj az időbe. A jó hír, hogy maga a vizsgaélmény össze se hasonlítható az előző évek nehéz tárgyaival; mindenki nagyon emberséges, türelmes, és nem vágnak ki, ha egy kérdést véletlenül nem tudnál megválaszolni.

Onkológia: a 14. héten van belőle egy teszt, amivel ki lehet váltani a vizsgát. Erre megéri készülni, nem nehéz kiváltani. Kb. 4 nap készüléssel meg lehet ugrani a tesztet. Ha mégis vizsgáznod kellene, akkor sincs nagy tragédia. ~ 2-3 nap

Ortopédia: ez a kissé kellemetlenebb vizsgák közé tartozik, 54 kemény tételt kell feldolgozni. A gyógyszertan után erre kell a legtöbb nap, érdemes rászánni az időt, és ha van időd/kedved, bejárni az előadásokra, hogy ne a vizsgára tanulás során lásd először a témákat. ~ 4-5 nap

Traumatológia: kellemes tárgy és viszonylag izgalmas témák, a témákon kívül egy röntgenfelvételt kell még húzni. ~ 2 nap

Reumatológia: alapvetően egy viszonylag jó vizsga, és maga az anyag sem vészes, de sajnos sokszor vizsgáztatófüggő az élmény. A vizsga betegágy melletti, tételt nem kell húzni, random kérdeznek a témákból, és van egy írásbeli beugró is. ~ 3 nap

Klinikai biokémia: nyugi, nem sok köze van a biokémiához, nevezhetnénk laborlelet ismeretnek is. A kórtan emlékeidet kell nagyon erősen felidézni, és néhány konkrét referenciatartományt kell megjegyezni. Talán az ortop mellett ez a másik 'nehezebb' tárgy, ne sajnáld rá az időt. ~ 3-4 nap

Közegészségtan 5: az összes közeg vizsgák közül a legkönnyebb, persze a vizsgáztató személyétől függően különböző lehet az élmény.. ~ 1-2 nap

Csak példaképpen, az én vizsgaidőszakom így nézett ki:

[onkológia: kiváltottam a teszten]

1. hét hétfő: kardiológia

1. hét szerda: közeg

[1. hét péntek: idegsebészet - ez a tárgy azóta átkerült a 10. szemeszterre]

2. hét kedd: klinikai biokémia

2. hét csütörtök: radiológia

3. hét (két ünnep közt): traumatológia

5. hét kedd: gyógyszertan

5. hét péntek: reumatológia

6. hét szerda: ortopédia 

Ez egy viszonylag kényelmes beosztás volt, bár gyógyszertan előtt beteg lettem, ezért ott eltoltam pár nappal a dolgokat, illetve az utolsó vizsga előtt már borzasztóan fáradt voltam, ezért azt is később csináltam, mint eredetileg akartam, erre a kettőre alapból kevesebb idő is elég lett volna. Viszont a reuma és klinikai biokémia felkészülés kicsit merész volt, arra utólag 1-1 nappal többet hagytam volna.

2. szemeszter

Ebben a szemeszterben is egyetlen dologra kell fókuszálni: a gyógyszertan szigorlatra. Légyszi, fogadd meg a tanácsomat, és állj neki időben :D A többi tárgyról nem kell sok szót ejteni, de azért nézzünk át mindent.

Én bevallom őszintén, nem különösebben jártam előadásokra ebben a félévben. Elfogyott az erőm a rengeteg kicsi tárgyra beülni, épp elég volt, hogy a gyakorlatokra százfelé kellett menni napközben. Tulajdonképpen így, minimális energiabefektetéssel is mindenem jól sikerült, ennek ellenére persze nem buzdítok senkit arra, hogy elkerülje az előadásokat, de abszolút teljesíthető minden akkor is, ha te is belefáradtál már az előadások látogatásába.

Az előző félévhez hasonlóan a két nagyobb vizsga (gyógyszertan és közegészségtan szigorlat) mellett le kell darálni számos kisebb vizsgát. Kevesebb a tárgy, mint a 7. szemeszterben, viszont kell idő a nagyobb és közepes tárgyakra (mert a közegszigón sosem lehetsz teljesen biztos, hogy aznap átmész...) Hasonlóképpen az előző szemeszterhez, itt sincs túl sok idő pihenni, amitől hamar be tudsz sokallni. Megintcsak több út vezet a boldogsághoz:

1. Letudod a nagy és nehéz tárgyakat az elején, és a végére hagyod a kisebbeket

2. Gyorsan ledarálod a kisebbeket, és hagyod érni a végére a nagyobb falatokat

Én a második utat választottam, mert a gyógyszi tudásom... hagyott némi kívánnivalót maga után a vizsgaidőszak végéhez közeledve, és a szemeszter végén van gyakorlatos vizsga, illetve három "kiváltós" teszt, tehát úgy éreztem, hogy nem is tudnék hatékonyan nekiállni. Ha jól állsz a gyógyszertannal félév közben. akkor érdemes az elején letudni. Nekem muszáj volt néhány pihenős napot is beillesztenem, mert eléggé fárasztó volt ez a néhány hét, de így is korán végeztem mindennel. (Lejjebb a vizsgabeosztásom.)

Csúszós ebben a félévben a gyógyszertan, sebészet 1, igazságügyi orvostan. Nyári vizsga van gyógyszertanból és bőrgyógyászatból. (És ha még egy tanácsot megfogadsz, akkor törekedj arra, hogy teljesítsd a közeg szigorlatot is, mert az jövőre jobban fog fájni, amikor nem tudod tovább magad elött csúsztatni.. Ha nagyon muszáj, inkább egy kisebb tárgyat hagynék ötödévre, pl. fül-orr-gége.)

Kiváltós teszt van: fogászatból, sebészet 1-ből, igazságügyi orvostanból. Gyakorlatos vizsga van hematológiából.

Nézzük a tárgyakat részletesen. (A felkészüléshez ajánlott jegyzeteket, forrásokat itt találod.)

Gyógyszertan: a félév szigorlattal zárul, ami tartalmazza az előző féléves teljes anyagot is. Ebben a szemeszterben nehezebb az anyag, több a hatóanyag is, így tényleg azt ajánlom, hogy a félév közepe-vége felé állj neki. Szerintem az első szemeszteres anyag ismétlése ráér, de ha van időd/energiád, azzal is foglalkozhatsz félév közben. ~ ismétlésre kb. 1 hét, nulláról legalább 2 hét

Közegészségtan: 4 alkalommal kell megjelenni szemináriumon, és ennyi a féléves dolgod vele. A szigorlat szerintem rosszabb, mint a lottózás, elképesztően tétel-és méginkább tanárfüggő a siker. 100%-os biztonsággal egyszerűen nem lehet rá felkészülni, és a 124 tételt sajnos nem lehet egy nap alatt átnézni. Sokan elmennek 2 nap után próba-szerencse alapon, és átmennek, mások 1 hét tanulással megbuknak. A lényeg, hogy próbáld meg, semmit nem vesztesz, és tényleg törekedj arra, hogy ne kelljen ezzel ötödév végén foglalkozni. ~2-7 nap, vagy amennyi jut rá

Igazságügyi orvostan: ezt a tárgyat közepes nehézségűnek ítélném. A teszten a legjobb 20% kap megajánlott ötöst, a többiekre szóbeli vizsga vár jogi, toxikológiai és igazságügyes tételsorral. Rá kell szánni az időt, sajnos nem lehet két laza nap alatt lepörgetni. Cserébe számomra a félév legizgalmasabb tárgya volt, és a vizsgákon elképesztően rendesek, korrektek. Ebből a tárgyból kifejezetten ajánlom, hogy menjetek előadásra. ~4-5 nap 

Hematológia: ha patoszból szeretted a leukémiás részeket, akkor ez a tárgy nagyon fog tetszeni. Írásbeli a vizsga, a kérdések sem mindig újulnak.. Érdekes tárgynak tartottam, a gyakos vizsga gyakvezfüggő, de nagyon jóságosak szoktak lenni.  Ha van kedved, hallgass meg néhány előadást félév közben. Korrekt és teljesíthető a teszt. ~4 nap

Fogászat: átlag 1-2 ember szokott eljutni a szóbeli vizsgáig, aki nem tudja kiváltani a teszttel. Tesztre készülés 1 nap- 2-3 óra, kedvedtől függően.

Fül-orr-gége: félév közben nem szerettem a gyakorlatokat, de a vizsgára tanulva rájöttem, hogy ez egy egész jó tárgy. Soknak tűnik az anyag, de ez egy gyorsan lepörgethető vizsga. ~2-3 nap

Bőrgyógyászat: ha tetszik, gyorsan megtanulod, ha nem.. nekem szenvedés volt. Ennek ellenére a vizsgaélmény többnyire jó, a nyári vizsga létjogosultsága talán az, hogy sok embernek nem marad rá ideje. ~4 nap

Sebészet 1: habár nem rajongok a sebészetért, de az ebben a félévben aktuális szívsebészet és érsebészet abszolút nem rossz. A kiváltós teszt teljesíthető, átlag 15-20 embernek nem szokott összejönni, állítólag a szóbeli sem rossz élmény. Tesztre készülés ~ 4 nap (ennyi a szóbelire is bőven elég)

Csak példaképpen, az én vizsgaidőszakom így nézett ki:

[Kiváltottam a fogászatot és a sebészetet 14. héten. Az igazságügyet nem tudtam kiváltani.]

1. hét kedd: hematológia

1. hét péntek: fül-orr-gége

2. hét szerda: bőrgyógyászat

3. hét kedd: igazságügyi orvostan

[2 nap pihenés]

5. hét kedd: gyógyszertan szigorlat

[3 nap pihenés]

6. hét szerda: közegészségtan szigorlat

Ezzel a beosztással végre meg voltam elégedve. Az elején gyorsan lementek a könnyebbek teljesíthetők, így volt időm pihenni a két nagyobb vizsga előtt. Nagyon ajánlom a közbeiktatott pihenőnapokat, gyógyszi után kell egy kis regenerálódás! A nagy vizsgákat hamar letudó ismerőseim sem végeztek hamarabb, mert ők az elején fáradtak meg, a ledarálós kicsi tárgyak előtt. Nincs "ideális" módszer, úgy vedd fel őket, ahogy te legjobbnak érzed.

Ez lehet unpopular opinion, de a negyedév számomra nehezebb volt, mint a harmad. Szerencsére az ötödév vizsgák szempontjából nyugisabb, viszont van ott bőven más stresszforrás... Na de ennyire ne szaladjunk előre :D

 

hol érsz el?

  • írj anonim üzenetet ide kattintva

  • vagy instagramon:

  • Instagram
Hozzászólások

Share Your ThoughtsBe the first to write a comment.

© 2023 by Site Name. Proudly created with Wix.com

bottom of page